Valóban olyan idilli és mesésen szép minden Francia Polinéziában? Utánajártunk mi van fényesen csillogó fotók és közösségi média posztok mögött. 

Akárhonnan nézzük, Tahiti nagyon messze van Magyarországtól. Földrajzi távolsága, közismert drágasága, elérhetetlensége az idilli képet csak tovább fokozhatja. Statisztika nincs róla, de becslésem szerint néhány tucat magyar turistánál több nem fordul meg erre fele évente. Mivel rokonlátogatóban voltam Új-Zélandon, az én utam innen vezetett Francia Polinéziába. Los Angelesen keresztül utazva le lehet csípni pár órát az ide jutásból, de 24 óránál kevesebb repülésből nemigen lehet megúszni. 

Francia Polinézia egy hatalmas földrajzi területen elszórt, 130 kisebb-nagyobb szigetcsoport, hivatalosan Franciaországhoz tartozó tengeren túli terület. (Lásd keretes írás) Fővárosa Pape'ete az egyik legismertebb szigeten, Tahitin található. Az összes nemzetközi repülőjárat ide érkezik, erre a furcsa nevű Faa’a településen levő repülőtérre mely Pape'etevel már összenőtt. Naponta 3-4 nemzetközi járatnál ritkán érkezik több az országba. A repülőtéren elég laza a hangulat, az Air Tahiti Nui légitársaság Boeing Dreamliner gépeiből a betonon gyalogolva jutunk az aprócska terminál épületbe. Itt egy három fős kis polinéz zenekar élő zenével szórakoztatja az érkezőket. Az országba lépéskor teljesen európai kinézetű, francia egyenruhát viselő határőrök kezelik az útlevelet.

Mivel a roaming díjak horrorisztikusak, jó szolgálatot tesz az itt tartózkodás alatt egy mobil wifi hotspot bérlése. Szinte minden szigeten jól használható és egészen jó minőségben lehet hazatelefonálni vele valamelyik internet alapú szolgáltatást (Viber, FaceTime) használva. Használatát gyakorlatban az korlátozza, hogy az időeltolódás 11 óra Budapesthez képest.

A főváros Pape'ete, messze nem az az “idilli paradicsom” ami a fejünkben élhet kép Tahitiről. Egy nagyjából ötvenezer lakosú kisvárost lehet elképzelni, reggeli közlekedési dugókkal és csekély természeti szépséggel. Érdemes viszont részt venni egy 4-5 órás szervezett túrán, ami körbevisz Tahiti szigetén, és megmutatják a főbb látnivalókat. A szigetet durván 3-4 óra alatt körbe lehet autózni, gyönyörű vízeséseket, fekete homokos tengerpartot és az ősi törzsi kultúra jellegzetességeit is meg lehet csodálni. Talán furán hangzik, de ennyi Dacia autót még talán Romániában sem láttam mint Tahitin. Nagy a szegénység és a munkanélküliség az országban - ahogy a túravezetőnk meséli-, akinek Dacia autója van a helyi lakosok közül az a középosztály krémjéhez tartozik. Tahiti tengerparti útján körbe autózva látunk olykor egy-két Porsche Cayenne luxusautót is, aminek az itteni használatát racionális alapon nehéz megfejteni. A szigeten egy szűk kétsávos autóút visz körbe, autópálya vagy gyorsabb haladásra való út nincs. Az egyetlen gyorsforgalmi út a reptér és a belváros közt megy két párhuzamos sávon, nem egészen 7 km hosszan. Pape'ete-ben található egy Mc'Donalds és két jobb szálloda - Sofitel és az Intercontinental-, de más európai színezetű vendéglátó helyet nem nagyon találni. Este viszont nagyon hangulatos a kikötőben tábort verő food truck-ok kavalkádja. Ízletes ételeket ehetünk itt, hatalmas adagok mellett, elsősorban helyi konyha ízeiből. Friss tonhal, kókusztejjel, némi répával és kígyóuborkával az egyik helyi kedvenc étel. Mindez nyersen! 

Tahitiről az utam a közeli Moorea szigetére vezetett. A szigetek közötti forgalmat az Air Tahiti ATR 72-es típusú turboporp gépeivel lehet megtenni. A repülési idő kerek 7 perc volt, így ezen az járaton gyanítom kevés a mélyvénás trombózis kialakulásának esélye. Sokat nem tudtam előzetesen Mooreáról, legfeljebb amit az úti beszámolókban olvastam, hogy az első három leglátogatottabb sziget egyikre. De az a döbbenet ami ott ért, leírhatatlan.

Moorea szó szerint  lélegzetelállító. Vulkanikus eredetű, zöldellő, buja trópusi növényzettel tarkított hegyekkel van tele, és mindehhez türkizkék elképesztően kristálytiszta tengervíz párosul. Reggeli kocogáskor azon kaptam magamat néha, hogy magamban ámuldozom: b.sszus te jó ég, ilyen nem létezik... Aki részt vesz egy hajós kiránduláson, körbeviszik a lagúnában, a tenger felől is megnézheti a szigetet, a látnivalókat. A túra megáll egy homokzátonyon, ahol kb. derékig ér a víz. Itt szabadon élő rájákat lehet simogatni, miközben egy-másfél méteres fekete foltos szirti cápák cikáznak pár centire a fürdőzőktől vízben. Kellett némi félelem elengedést gyakorolni, hogy bemásszak a cápák közé a vízbe, de pár perc múlva már nyugodtan tudtam fényképezni, fürdőzni köztük.

Őszintén irigylem azokat akik képesek a tengerparton pihenni naphosszat, de én nem közéjük tartozom. Mászkálhatnékom közepette kibéreltem egy kis robogót, hogy felfedezzem a szigetet. Húsz éve nem ültem motoron, így kissé mereven kapaszkodva vettem a sziget belseje, a hegyek felé az utam. A Belvedere kilátóig tartó út kifejezetten kellemes motorral, hűvös esőerdőn keresztül vezet, bár jópár helyen nedves, sáros volt az út, oda kellett figyelni. A látvány a kilátóból káprázatos. Bár fejembe vettem, hogy megkerülöm a szigetet a motorral, bő háromnegyed  óra part menti  motorozás után - még csak harmadánál jártam a távnak -, már éreztem, hogy ez nem az a kihívás lesz amit kipipálok. Az aszfalt perzselően forró volt, a karomat égette a trópusi napsütés és a rákent 30 faktoros napkrém éreztem hogy kevés volt. Visszafele viszont megálltam egy kimondhatatlanul hosszú nevű (Ta'ahiamanu) strandon merülni egyet a vízben. Teljesen képeslap, vagy poszterre való volt a látvány fogadott, és mindössze hárman voltunk az egész strandon ami egyébként egy nyilvános hely. Itt a holtszezon ami januárban van szó szerint értendő ezek szerint...

Bora Bora talán a legismertebb "paradicsomi" hely amit én eddig hallottam. Mooreán való tartózkodás után várakozással indultam neki az 50 perces repülőútnak Bora Bora felé, de nem igazán hittem hogy túl lehet ezeken a természeti szépségeken tenni. Azért ért egy két meglepetés Bora Borán, bár jóval megosztóbb hely mint a békés, de kevésbé közismert Moorea szigete.

Bora Bora durván kétszáz kilométerre fekszik Tahiti szigetétől északnyugatra. A  fő szigeten egyetlen magasabb vulkanikus eredetű hegy található, a Mount Otemanu. A sziget "lelkét", és valódi turista látványosságát ugyanakkor a hegyet körülvevő homoksávok, szirtek képezik, ami a belső sekélyebb lagúnát zárja el nyílt mély óceáni résztől. Szinte valamennyi nemzetközi luxus szállodalánc képviselteti magát Bora Bora homokszirtjein (Four Seasons, St. Regis, Intercontinental, Le Meridien, Sofitel, stb.) és itt létesültek a főként bungalókból álló szállodai apartmanok százai is. Ezen létesítmények célközönsége elsősorban nászutasok, illetve azon tehetősek akik zokszó nélkül kiperkálnak 3-4 millió forintot egy egyhetes itt tartózkodásért. Egy vízfeletti alap bungaló 350 ezer Forinttól indul éjszakánként, és az ár igen hamar felkúszhat másfélmillió forintra is, mérettől, elhelyezkedéstől és a szállodalánctól függően. Kim Kardashian nyaralt nemrég családjával Bora Borán - ahogy a helyi bulvárhírekben olvastam-, a kétszintes vízfeletti bungalóért másfél millió forintot fizetett éjszakánként.

Akik a fő szigeten szállnak meg - mint jómagam is - valamivel mérsékeltebb árakkal találkozhatnak. A tengerpart ugyanakkor itt többnyire törmelékes, a víz zavaros, nem igazán átlátszó, nem nyújt különösebb élményt. Hajós kirándulásra érdemes itt is elmenni, a már ismert  rája és cápa etetésen itt is átestem. De ami igazán izgalmas volt, hogy elvittek a legszebb kristálytiszta vizű részekre is a luxus szállodákhoz, ahol a látvány, a természeti élmény valóban lenyűgöző. A legizgalmasabb talán az volt amikor kivittek a nyílt óceáni részre merülni a cápák és hatalmas Mantra ráják közé. A víz itt gyönyörű sötétkék volt, hatalmas mélységbe szinte végtelelnül le lehetett látni, átengedte a fényt az óceán a fenékig. A szirti cápáknál jóval nagyobb citrom cápával találkozás bennem felpumpálta az adrenalint rendesen.

Önmagában Bora Bora fő szigetén túl sok látnivaló, tennivaló nincsen. A szigeten egy 32 km hosszú, vékony part menti út vezet körbe, amit sportszerűségből egy bérelt kerékpárral körbetekertem. Kissé monoton volt a túra, forró párás volt a levegő, és itt nem voltak olyan szép strandok - a szállásomhoz közeli Matira beachet leszámítva -, mint Mooreán. Tulajdonképpen két dolog maradt meg a kerékpározásból. Egyik, hogy a szigeten élő számtalan kóbor kutya egyike egyszer alaposan megkergetett ami számomra idegesítő volt. A másik hogy nagyjából a Four Seasons Hotel elhelyezkedésével szemben a fő szigeten egy hatalmas nyílt szemétlerakó található, ami büdös is volt. Ezt az oldalát Bora Borának a luxusszállodák vendégei - akik nem hagyják el a szirteken levő resortot -, valószínűleg nem ismerik meg. 

Zárszóul: nehéz mérleget vonni az itt tartózkodás élményeiből. Az anyatermészet itt valóban bőségesen, sok sok marokkal mérte a természeti szépséget, amiért megéri messze utazni ha van rá lehetősége valakinek. Mint mindennek ennek a helynek is két oldala van: Azon nagyon keveseknek akik megengedhetik magunknak a luxus szállodai resortok csillagászati árait, szinte hibátlan, "picture perfect" időtöltésben lehet részük itt. Aki pedig nem a burokban való nyaralás mellett dönt és ide utazik, érdemes felkészülnie kisebb-nagyobb csalódásokra is.